Sajnos, most sem mondhatom, hogy ideális körülmények között készültem a versenyre, de próbáltam a lehető legjobbat kihozni a helyzetből és úgy érzem ez sikerült is. Két hete sikerült padlót fognom és fejjel menni a falnak - szó szerint -, így volt egy jó kis kényszerpihenőm. Naivan azt gondoltam, hogy pár nap és újra bringára pattanhatok, hát ez nem így történt, de végül is nem rohanok sehova. Szerdán végül sikerült kimennem egy körre. A másfél hét fekvés után nem igazán esett jól, az egyenes meg minden volt, csak nem egyenes, de terepen kit érdekel?!
Pénteken még gyorsan elugrottam a frissen szervizelt tesztbringámért – köszönöm Bike pont! Egy szuper Kellys Gate 50-et kaptam a versenyre. Kicsit tartottam attól, hogy versenyen fogok rajta először ülni, de imádtam. Este még Buki átugrott egy gyors beállításra, mert kicseréltem a kerekeket és egyedül nem jutottam dűlőre velük – bár kicsit bennem volt, hogy törlesztés gyanánt fogja és ráállítja a tárcsára a féket, de szerencsére nem jutott eszébe.
Szombaton igazi csajos nap volt: Jucus, Szilvi és én együtt mentünk le a versenyre, így a hangulattal nem volt gond. Gyors kipakolás, rajtszámátvétel, utolsó simítások és bemelegítés. Időközben Balu és Tibi is megérkezett és már a rajtban is álltunk. Kicsit tartottam attól, hogy sok lesz az elmúlt hetek izgalmai után. Edző bával megbeszéltük, hogy ha vissza tudom magam fogni és nem viszem föl nagyon a pulzusomat, akkor szabad a pálya és már szabad is volt.
Az első 10 km mászás volt aszfalton. Szilvivel és Jucussal végig együtt voltunk ezen a részen. Jucussal még röhögcséltünk is, nem volt az a nagy verseny hajrá és most ez így volt jó. Jucus lelkesen le is ellenőrizte párszor, hogy tartom-e a pulzuslimitemet, amit edző bával megbeszéltünk. Jó volt együtt menni, már elképzeltem, ahogy egyszerre gurulunk át a célon, de sajnos nem tartott sokáig.
A 10 km-es kaptató végén beértünk az erdőbe és leszűkült az út egy egynyomsávos technikásabb leejtőzésre. Itt kicsit beálltak a többiek, szerintem többen lányos zavarukban inkább leszálltak, pedig csak elsőre volt kicsit ijesztőbb, simán teljesíthető volt. Nekem sikerült kikerülnöm pár megszeppent versenyzőt, de Jucusék sajnos beragadtak és elvesztettem őket. Személy szerint én nagyon élveztem ezt a részt, a Gate 50-es mindig valahogy megtalálta az ideális nyomot, nem nagyon kellett korrigálni és simán lement mindenhol. Meg is lepődtem, hogy ennyire jól megy a lefelé.
A móka után jött a felüdülés! Beértünk a patak mellé és jött a csiki-csuki a patak átkelésekkel. Szilviék a kocsiban mondták, hogy lesz pár patakátkelés, így nem ért váratlanul, csak a patak hőmérséklete. Elég frissítő volt, de tetszett. A pálya ezen része tele volt turistákkal, akik nem igazán vették figyelembe, hogy verseny van és nagy előszeretettel az út teljes szélességét „einstandolták”, átrohangáltak egyik oldalról a másikra, beléptek elénk. Ez kicsit zavaró volt, de legalább izgalmas. Viszont a cipőmnek kevésbé tetszett ez a rész, a talpa öntudatra ébredt az egyik patak átkeléskor és lejött félig. Kicsit izgalmas volt innentől az út.
Egész jól ment a verseny egészen a harmincadik kilométerig, ahol volt egy kis reccs. Valahogy nekem ez a harminc a bűvös mumus. Eléhezve, kiszáradva nem voltam, mert tök szépen, lelkiismeretesen ittam és toltam a zseléket, de valahogy jött a fal. Elővettem a Jucustól kapott energiaszeletet, de nem akart lemenni. Megpróbáltam, hátha a sós jobban megy, de az sem. Nem baj, két falat már valami. Rá ittam jó pár kortyot, hogy levigye, és legalább folyadék legyen bennem. Volt bennem egy félsz, hogy még csak a felénél vagyok, hogy fogok így beérni, de gyorsan elhesegettem a dolgot. Ami jobban zavart, hogy egyedül maradtam. Se előttem, se mögöttem senki látótávolságban. A hosszabb kaptatókon néha fölvillant egy mez a távolban, de nem tudtam, hogy tényleg jól látok, vagy csak délibáb. Reméltem, hogy Jucusék, vagy valaki lassan utolér, de csak nem akartak.
Az első frissítőnél nem álltam meg, mert volt mindenem, de a másodiknál már kénytelen voltam, mert egy falat se ment le a torkomon a szeleteimből vagy zselékből és már kicsit kóvályogtam. Gyorsan benyomtam egy banánt, két izot és go! Pár embert közben utolértem és sikerült megnyugodnom, hogy nem tévedtem el, a pályán vagyok még. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ijesztő egyedül menni ennyit :D Az elején csak mész, mint a magányos harcos, aztán egy idő után, már könyörögsz egy szalagért a fán, vagy egy nyílért egy kereszteződésben. Amikor meg utolérsz valakit, szinte pezsgőt bontasz örömödben és nem akarod elhagyni, csak azért sem. Párszor sikerült tovább mennem a kereszteződéseknél, mert vagy én bambultam el, vagy nem volt egyértelmű a jelölés, de hamar rájöttem, hogy rossz úton járok.
A pálya második felében is volt egy kicsit technikásabb lefelé, ahol lehetett csapatni. Pont akartam már bontani az említett pezsgőt, mert magányos kilométereim után életjelre akadtam pár versenyzőtárs személyében, de félre álltak azzal a mondattal, hogy „Menj csak, látom, ez fekszik neked”, és újra egyedül maradtam. Azért nem mondom, élveztem, ahogy megengedtem a Gate 50-t és csak átzúdult mindenen, de újra egyedül maradtam.
Az emelkedőknél már éreztem, hogy fogy a szufla és lehet kicsit korai volt még visszaülni a bringára, de a pályán voltam, innen már csak egyfelé van az út. A második frissítő után megbántam, hogy nem raktam el banánt, mert éreztem, hogy jól esett, kellett és jót tenne még egy. Reméltem, hogy a harmadik frissítőre nem kell sokat várni és bejött! A két frissítő között nem volt nagy a távolság. Meg is álltam piknikezni. Szerencsére csak víz volt - izo már nem ment volna le -, úgyhogy benyomtam újabb két fél banánt és pár pohár vizet. Nagyon jól esett, életmentő volt.
Piknik után vissza nyeregbe és egyből egy jó kis combos kaptató fogadott minket. Elindultam, de nem volt jó, nem éreztem jól magam. Párszor meg kellett állnom, de már nem volt sok. Előző nap lemásoltam a pálya szintrajzát és feldíszítettem vele a kormányom, most azt szuggeráltam. Tudtam, hogy az utolsó emelkedő már nem lesz annyira combos és a pálya utolsó két kilométere csak leejtő. Vártam már nagyon, mint gyerek a Mikulást.
Sokaknak pont a pálya utolsó része nem tetszett, ami egy hosszú kanyargós, murvás emelkedőn volt, de nekem valamiért nagyon tetszett ez a rész is. Nem volt meredek, így lehetett haladni, be lehetett látni a fél Bakonyt és nem utolsó sorban, ez volt a pálya utolsó része. Nagyon jó idő volt, talán kicsit túl meleg is, mert ezerrel sütött a nap, így az ideális ívet az árnyék mennyisége szabta meg. Próbáltam bújni a nap elől, már amennyire lehetett. Már nem volt sok hátra, amikor valami légkürthöz hasonlót hallottam, többször is. Azt hittem, hogy a többieket hallom a célban, de lenéztem az órámra, még pár kilométer hátra volt. Egyik kanyarban megint meghallottam a légkürtöt, de meglepően közelről, aztán szinte elém ugrott egy kisvonat a kanyargós murvás úton. Két pislogás között sikerült kitérnem az útjából. Mókás volt, hirtelen a Margit-szigeten éreztem magamat, de gyorsan visszataláltam. Már nem volt sok hátra és be is értem az utolsó egynyomsávos lefelébe. Emberek, aszfalt, kanyar, hallom Bíró Ádám hangját, kanyar, cél. Beértem. Felnőtt nő 4. hely.
Nem sokkal utánam Jucus is beért kategória 2. helyezettként, majd Szilvi is harmadiknak, de tovább is gurult a hosszú táv plusz körére, mert nem fáradt el eléggé a hetven kilométeren. :) Balu is hősiesen helytállt a versenyen, bár ő ezt máshogy érezte, mint utólag kiderült… Őt idézve: „Jucusnak nincs több áttétele, de 5km/h különbséggel megy el mellettem 30% emelkedőn, Panniról leszakadtam már a bemelegítés közben, Szilvi meg 95 km után megy 125 km levezetőt... melyik árokba b@# bele a bringámat?” :)
Amennyire versenyen nem tudtam enni, annyira éhes voltam utána. Hazafelé csajokkal beugrottunk egy kis szénhidráttöltésre bár a felét mindannyian elcsomagoltattuk, mert a szemünk többet kívánt, de a jó kis Mackó Cukrászda így sem maradhatott ki.
Nagyon jó kis verseny volt, nekem a pálya nagyon tetszett. A Kellys Gate 50-t pedig meglepően jó volt hajtani, élvezet volt vele mind a leejtőzés, mind a mászás. A legnagyobb különbséget én a lefelékben tapasztaltam. Nagyon merev volt és alig kellett irányítani, mindenen átment, szuper volt! Köszönöm a Kellys Bike Hungary-nak a lehetőséget, hogy kipróbálhattam egy szuper jó bringát és a Bike pont csapatának a gyors szervizt.
