SzezON - Balaton Maraton

Vasárnap reggel volt, a napfény első sugarai be-beszűrődtek a redőny apró rései között és táncot jártak a padlón. A madarak csiripelése, a tavasz illata és a táncoló fények hívogató szava még az ébresztőm előtt kikeltettek az ágyból. Előző nap már mindent összekészítettem a versenyre, így sok dolgom reggel már nem volt. Feltettem a teához a vizet, és míg az elkészült én is elkészültem, indulásra készen álltam. Telefon csörög, bepakolás és hogy egy klasszikust idézzek, kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be. Kettőt pislogtam és már túl voltam az oda úton, a bemelegítésen és a rajtban álltam.

A percek teltek az elmúlt hetek történései meg jöttek egymás után. Olyan volt, mint egy álom, vagy egy mese, amiben minden szép és jó, amiben bármi megtörténhet, amit elképzelsz és meg is történik. Edzéseken szinte szárnyaltam, nem volt lehetetlen se a technikás leejtőkben, se az erős mászásokban, se tempóban. Minden mintha összejött volna. Kipihent voltam, fel voltam töltődve és erős voltam. Mintha az elmúlt lassan 10 év harcai, hullámvölgyei egy varázsütésre most hirtelen erősítenének és csak öröm, bódottá van, no meg bringa. Elindult a visszaszámlálás, 15 másodpercen belül vagyunk, most már bármikor eldörrenhet a rajtpisztoly. Erős vagyok, jól vagyok, motivált vagyok! És megszólal a háttérből egy ismerős zene. Halkan, messziről. A mezőny még mindig feszülten várja a rajtot, de a zene kezd kizökkenteni és nem jövök rá hirtelen honnan olyan ismerős. Egyre közelebbről és tisztábban hallom, de ezzel párhuzamosan a rajt kezd távolodni, az emberek, az arcok…

Reggel van, vasárnap reggel, az ébresztőm lenyomom, most nincs 5 perc szundi még, bár hullafáradtnak érzem magam, de ez csak a szokásos. A bringám rajtra készen az előszobában vár, a táskám púposodik a bepakolt cuccoktól, hidegre-melegre-esőre a fél bringás szekrényemet belepasszíroztam. Gyors reggeli összekészítése az útra, reggeli tabim bevéve, és most már tényleg készen az útra, azonban Bukira már megint várni kell, mert naturálba akarta nyomni és otthon hagyta a bringásgatyóját. Míg mindent lecuccoltunk és bepakoltunk a Hajtány mobilba megérkezett Buki is és irány Füred. Érkezés, déli bogyóm gyorsan még beveszem rajt előtt, pakolás, nevezések átvétele, bemelegítés és már újra rajt is van, de most tényleg.

Kicsit kitoltam a bemelegítést, mert már mindenki sorakozik a rajtnál, de sikerül valahogy az álldogáló mezőny második felénél találnom egy helyet tolakodás nélkül. Hátulról megszólal egy hang, „Szia Panni!”, Tibi elé, az új csipetcsapat tag elé sikerült beállnom. Buki velem egy sorban a túloldalon, Szilviék valahol elől, többiek meg a tömegben. Jó kis csapat jött össze a versenyre, és már indultunk is. Szerencsére sok gyorslábú aránylag hátulról rajtolt, így velük sikerült is felérnem az elejére. Taktika nem volt, csak menni, kihozni a maximumot a helyzetből és figyelni, hogy reagál szervezetem, persze remények mindig vannak, de az más kategória.

2 etapból állt a pálya, az első kb. 30 km dimbes-dombos volt, a maradék 20 km viszont aránylag haladósabb. Az első 10-12 percet kicsit túlságosan is megnyomtam. Nagyon fáradtnak éreztem magamat is meg a lábaimat is, de ennek ellenére haladtam és nagy örömömre jól voltam, csak kicsit erősebben mentem a kelleténél, a végére meg is éreztem. A női mezőnyből hárman szinte végig együtt mentünk és előzgettük egymást elég sokáig, aztán beállt a sorrend, de szerintem mindhármunkat hajtotta, hogy fölérjen a másikra, vagy hogy ellószoljon. Mint később kiderült, nem az én kategóriámba tartoztak, de jó motiváció volt.



A fáradtság a pulzusomon is meglátszott, mert végig elég magasan mozgott, de jól éreztem magamat a bringán. Harmincadik km környékén egyszer csak kezdtem magam furán érezni, oké, akkor fejben kell egy kis turbo, nem megijedni, nem lesz itt baj, ez csak a déli gyógyszer hatása. Pár kilométerig voltak gondok, de ahogy jöttek a tünetek úgy tűntek is el hirtelen és újra csak a fáradtság kísért engem. Nem sokkal a befutó előtt egy ismerős hang kezdett szólongatni, szerencsére nem csak képzeltem, Zoli ért utol és állt az élre, őt idézve, nehogy már a végére lassulj be. Jókor jött a segítség, már kezdtem elkényelmesedni. Sajnos nem tudtunk egyszerre begurulni a célba, mert az egyik kanyart kicsit szűkebben vette a kelletnél és kicsit lepihent. Próbáltam tartani az előtte diktált tempóját, de azért reménykedtem, hogy újra megjelenik és be tudunk gurulni együtt. Sajnos egyedül gurultam át a célon, de nagyon boldog voltam.



A pálya nekem nagyon tetszett, bár nem igényelt különösebb technikai tudást, de gyors, haladós és élvezetes pályát raktak össze a szervezők. A körülményekhez képest várakozáson felül ment számomra, felnőtt nők között sikerült beérnem a második helyre. Szilvi szintén dobogós, kategória harmadik helyezett lett, Jucus őt követve a negyedik helyen gurult be, Buki kategória tizenharmadik lett, így a csapat női szekciója Bukival az élen jól teljesített a mai nap és az idővel is szerencsénk volt, mert egy csepp eső sem esett, amíg a pályán voltunk.

A férfi szekciónkat Miki, Alex, Zoli, Tibi erősítette, akik szintén nagyon szépet mentek. Balu sajnos nem tudott indulni, de szuper volt, hogy ennek ellenére kijött szurkolni.



Az utóbbi közel egy hónap, számomra nem túl könnyen telt, sok mindenen átmentem és még csak az elején tartok. A hétvégi teljesítményem normál esetben nem érdemel különösebb ujjongást, vagy meglepetést, de a mögötte álló hetekkel és körülménnyel számomra ennél nagyobb meglepetést nem tudott volna okozni. Ehhez a meglepetéshez és eredményhez nagyon sokan hozzájárultak/hozzájárultatok, felsorolni se tudom őket, de nagyon hálás vagyok és boldog, hogy ennyi emberre számíthatok és segítenek, ahogy csak tudnak! Szívből köszönöm és remélem lesz még pár ilyen versenyem az idén!