Rég jelentkeztem, amit párotoktól szemrehányóan meg is kaptam, így az elmúlt két hét mozzanatait, már amennyire emlékszem, ennek nyomására próbálom bepótolni. Nem lesz rövid! :)

Június első hete mozgás szempontjából kicsit visszafogottabb volt, sikerült nem széthajtanom magamat, napi egy edzésnél megálltam kivételesen, de a hétvégét azért kihasználtam, hogy hosszút menjek és meglátogattuk Pap-rétet kedvenc edzőpartneremmel, Apuval és az országútimmal. Néhol nem igazán pörögtek a lábaim ezekkel az áttétekkel, de végre jól esett, jól ment a körülményekhez képest és kell néha ilyen is.

Szombaton (júni 6) a csapat apraja-nagyja hivatalos volt csapattársnőnk, Orsi lagzijába. Még egyszer gratulálok Nektek és nagyon sok boldogságot és közös élményt kívánok Nektek! :) Nagyon hangulatos buli volt, bár kicsit sokat szakmáztunk, de jövő évre újabb projektet tűztünk ki, amin remélem végre én is ott lehetek! Ha így javul a vérképem és a szervezetem, akkor úgy tűnik, meglesz.

Vasárnapi nap újra Dömsöd volt az úti cél, kontroll a friss vérképpel. Azért én is végig néztem és összehasonlítottam az előzővel, illetve mindenki legjobb barátját a google-t is segítségül hívtam, amiből kiderült, hogy tartós tejet már ne vegyek, de jobbak az eredmények. :) Hasonlók voltak amúgy az érzéseim, mert gyomrom rengeteget javult, már kevesebbet fáj, sikerült pár új dolgot visszavezetni, amitől úgy érzem, hogy szinte már mindent ehetek. Illetve a fáradtság/kimerültség érzés is rengeteget javult, de még mindig sokat kell pihennem egy átlagos nap után is.
Kontroll eredménye: jó úton haladunk, szerencsére nem alakult még ki az autoimmun betegség, de nagyon oda kell rá figyelni és felturbózni a szervezetemet s.o.s-ben, mert hiába jobbak az eredményeim, még mindig azt mutatják, hogy az immunrendszerem ezerrel pörög és bármikor kialakulhat, és sajnos a vörösvérsejtemet még mindig zabálják. Plusz pár dologgal ki fog még egészülni a napi tabletta had, illetve majd 2 hetente kell mennem kontrollra a megelőzés miatt, de legalább végre úgy érzem, jó úton haladok és tényleg kezdek jobban lenni!

Ezennel elérkeztünk a múlt héthez. Múlt hetem se volt erős, egészen vasárnapig, amikor is a csapat egy része ellátogatott a Bánk Terepfesztiválra, de ne rohanjunk ennyire előre. Nagyon jól éreztem magamat egész héten, erősnek és egyben éreztem magamat. Funkcionális edzéseken is egyre nagyobb súlyokkal dolgoztam, kevésbé fáradtam el, pörgetők után nagyon gyorsan regenerálódtam, Gellért hegyet is meghódítottam szerdán és várakozáson felül ment. Azt hittem, hogy csak rugdosni fogom a pedált és végig szenvedek egy kört, majd haza megyek, de nagyon jól esett, magamhoz képest haladtam is és fél órát elkörözgettem ott. Már nagyon vártam Bánkot, hogy élesben is lássam, mennyit javultam.

A szombati napom pihenéssel telt. Sikerült a 35 fokban a Kopaszi gáton bealudnom a napom. Estére úgy néztem ki, mint egy rák, bár barátnőm megdicsért milyen jó színem van, de nem hittem neki. Este gyors pakolás, bringa előkészítése, szénhidrát töltés és alvás. Másnap reggel tőlem indult a kis csipet-csapat Bánkra, amit Szilvi, Miki, Buki és én alkottunk. Reggel még jött egy rövid és tömör üzenet Bukitól: "kontaktlencse!" :) A maraton rajtja 11:00-re volt kiírva és előzetesen 50 km volt a táv, ami módosult kb. 11:30-as indulással és 65 km-re. Egyik se volt túl kellemes, mert a fél órás bemelegítésünk így nem ért semmit, illetve azért nem mindegy hogy kánikulában, illetve az én kis roki üzemmódomban most 50 vagy 65 km-t kell letekerni.
Elrajtoltunk. Szilvivel együtt mentünk az első körön, folyamatosan előzgetve egymást, jó volt hogy nem kellett egyedül mennem, bár az elején szerintem ő nem így gondolta, mert nem sokkal rajt után, amikor befordultunk terepre nyomtuk a tempót és egyszer csak hirtelen leborítottam balra a másik nyomra, Szilvi meg gyanútlanul ott maradt, csak hogy belógott egy brutál vastag tüskés bokor, amit Szilvi már csak hessegetni tudott. A pálya minőségre nagyon rossz volt. Tele volt belógó tüskés bokrokkal minden magasságban, így állíthatom, hogy egy kevés mindenkiből maradt a pályán. :) Voltak olyan részek ahol mellkasig érő fűben kellett tekerni, amit mi jártunk ki először, de legalább a csalán bokrok motiváltak a jobb tempóra.
Első körről Szilvivel együtt értünk be. Engem nagyon meglepett. hogy így bírtam, de sajnos elkiabáltam magamat. Terepre befordulva még mindig minden jól ment, de egyszer csak azt éreztem, hogy rugózik a bringa. Lenézek, defekt. Jó. Leszállok, gondoltam ez biztos csak lassú defekt, fújok bele és jó lesz. Pumpálás pipa, megvolt az első pörgető, nyeregbe pattanás és GO! Pár méter után érzem megint rugózik, aztán kopp egy felni. Félre álltam, sajnos árnyék sehol nem volt, így a tűző napsütésben és legalább 35 fokban szervizelhettem. Ráadásul rengeteg szúnyog volt ott és azt a kis mennyiséget is kiszívták belőlem ami volt. Szerencsére pont voltak ott és nagyon segítőkészek voltak. Amíg beraktam a pótbelsőt, kerestem a tüskét, addig megfoltozták a belsőmet és a pumpálásban is segítettek szerencsére. Készen vagyunk, újra pattanás nyeregbe és mehet tovább a buli. Szilvi ekkor már nagyon messze lehetett, de nem baj, akkor csak tekerjük végig egy erős tempóban. Tíz perc után éreztem itt gondok vannak. Nagyon megsütött a nap és kezdem egyre rosszabbul lenni, de nem baj, menni kell, fel nem adom. Amikor már csak 17 km volt hátra nagyon beütött a napszúrás. Többször is meg kellett állnom lefeküdni az avarba, mert egyszerűen nem tudtam tovább menni. Voltam már rosszul, kaptam már napszúrást is, de ilyen még nem volt. 5-10 km így telt el. Lefekvés, oké jobb már, felkelés, tovább menni, állj, lefekvés, jobb, bringára, tovább .... Egyszerűen nem tudtam elképzelni hogy fogok így egyáltalán beérni. Aztán jött egy lazább aszfaltos rész, bal kanyar terepre, frissítő, tovább. Aztán jött a jól ismert érzés. Csak nem megint rugózik a hátsó, de igen, priceless, nem baj. Ki a belsőt, tüske keresés, foltozás (bár nincs az a karma, ami harmadszorra is kiszúrja a kerekemet), fel a külsőt, pumpa-pihi-pumpa-pihi-pumpa, aztán visszamásztam a nyeregbe mint Micimackó és indulás. Persze mindezt tűző napon, mert sehol nem volt egy kis árnyék sem. Volt még pár kritikus rész, nem is igazán van meg az egész második kör fejben, de már vártam mikor érek arra a részre ahol megváltó aszfalt felirat van: "8 km van hátra". Útközben volt elhaladtunk egy kis tó mellett is, ami nagyon csábított így második körben kitikkadva, de nem mertem megállni hűsölni egyet, mert akkor tuti nem megyek tovább! :)
Már egyre közelebb értem a hőn áhított ponthoz, amikor megint csak elkezdett kígyózni a kerekem. Naivan azt hittem elég lesz ha maxra felpumpálom, mert volt még benne egy kis szufla (nem úgy, mint bennem). Pumpálás pipa, Popeye alkar pipa, 85. pörgető pipa, nyeregbe. Végre jött egy kis lefelé, de egyszer csak érzem, nagyon szeret ez a karma, nem baj, már csak fel kell kanyarodni jobbra a megváltó aszfalt felirathoz és megoldom, innen már nincs visszaút, 8 km-t akár kúszva is! Jobbra befordulva (esetemben felfordulva) pár méter után kopp egy felni. Lemászás nyeregből, kereket ki és ekkor jött Robi és egy szintén segítőkész fiatalember. Kezembe nyomtak egy üveg vizet, hogy én csak azt igyam meg szépen, ők addig megcsinálják. Valószínű már látszott, hogy kicsit lóg a bundám. Nagyon jól esett a víz. Sajnos én csak izot vittem, frissítőn is csak izo volt, így hűteni se tudtam magamat, meg azért a gyomromnak is jót tett volna néha pár korty víz, mert nem igazán tűrte jól ezt a kiképzést. Életmentő volt számomra a fiúk kerékcseréje, de itt már nem foltoztunk, és be is jött nem lett újabb defektem az utolsó 8 kilométeren. Köszönöm mindenkinek segítséget, a buzdítást, szurkolást, az életmentő vizet, nem hiszem, hogy beérek nélkületek! :)

Beérve egyből mehettem is eredményhirdetésre. Szilviék már megőszültek az aggodalomtól, de ahogy látták mindenem megvan, ráadásul a helyén is, egyből fülig érő mosollyal vártak.
Szilvi és Buki az aranyat, míg Miki és én az ezüst érmet vihettük haza.

Eredményhirdetés után viszont végre csobbanhattunk egyet a Bánki tóban. Szuper volt! Nem volt sokkolóan hideg, se pisi meleg. Pont jó volt, bár szerintem engem abban az állapotban különösebben egyik se izgatott volna. Haza út számomra gyorsan eltelt, kettőt pislantottam és már nálam is voltunk :) Bringám beraktam a sarokba és megmondtam neki, hogy most ott marad, amíg el nem gondolkozik a hétvégén. Összességében jó volt és jól is mentem szerintem, amíg fejbe nem vágott a 35 fok, bár igazat megvallva nem éppen ilyen formában vártam a visszajelzésre, de túléltük, és végig nyomtam, ez is megvan.

Most nekem egy jó ideig nem lesz versenyzés elvileg, de a bringát nyomom tovább töretlenül, illetve a kezeléseket. Úgy tűnik ez a lassan félévnyi kúrák és kivizsgálások hada kezd célba érni. Már nem érzem, hogy egyedül lennék ebben, hétről hétre érzem a változást, javulást és kapom is a visszajelzéseket Tőletek is, hogy igen, jó úton haladok.